Elsőként egy számomra nagyon kedves bandát szeretnék bemutatni Nektek, akiket nem rég fedeztem fel az internet forgatagában.

Obsidian Shell a banda neve, 2008-ban tűntek fel a zenei színtéren, Elysia című, első nagylemezükkel.  A jelenlegi felállás: Urbán Alexandra – ének, Csató Henrik – gitár, Kiss Gergő – basszusgitár.

Az első dolog ami szembetűnik, hogy dobos és billentyűs nincs a bandában. Ezeket valószínűleg zeneszerkesztő programokkal oldották meg, viszont ez a végeredményen laikus füllel egyáltalán nem észrevehető.

A másik amit észrevehetünk, hogy bizony egy női énekes bandával van dolgunk. Szimfónikus metál + női ének? Jogosan foghatjuk a fejünket, azt gyanítva hogy ismét egy Nightwish vagy Within Temptation utánzatot fogunk hallani, és mondjuk meg őszintén, már Dunát lehet rekeszteni azokkal az együttesekkel, akik az előbb említett bandák sikerén felbuzdulva nekivágtak meghódítani a színpadot az alábbi elméletet követve:

Zúzós, falrengető metálzenekar, berakunk elé egy szépruhás-angyalhangú-headbangelő énekesnőt, és máris kész a siker. Ez néha bejön, néha nem.

Az Obsidian Shell esetében nekem az előbbi.

Ennek egyik fő oka, hogy az Elysián magyar szövegeket hallhatunk, és zeneileg is tele van nagyon jó ötletekkel.

 

Rögtön a lemez nyitószáma, az ’Ezer év’ megadja a kezdőlöketet. Ebben bizony benne van a zenekar esszenciája, akinek ez bejön, annak a többi szám sem lesz csalódás.

Amit nagyon kedvelek a számokban, hogy nem merül ki a dolog a vers-refrén-vers-refrén-vers-átvezető-refrén-REFRÉN kaptafával, hanem egyszer csak váratlanul átfordul a dallamvilág teljesen más dimenziókba, mintha már egy másik szám szólna.

És a szövegek. A témájuk leginkább az ebben a stílusban megszokott dolgok: egy kis fantasy, egy kis lelkizés, és néha csak egyszerű történetek.

Utóbbira jó példa a lemez második dala, a ’Jégvirág’. Ez kérem, egy varjúról szól, aki éhesen repked a városban, már majdnem éhen hal, mikor egy kislány megsajnálja, és megeteti. Ennyi, nem több.  Viszont ez több mint 6 percben kifejtve, nagyon kellemes zenei megoldásokkal.

A következő számok első hallgatásra kicsit összefolynak, de többszöri hallgatásra mindegyikben fel lehet fedezni valami érdekeset. Általánosságban jellemző mindegyikre, hogy elég pörgősek, kisebb-nagyobb belassításokat leszámítva nem sok pihenőt hagynak, ami nem is baj, mert minek? Majd a hallgatás után lehet töltődni egy kis Enyával ha valakinek sok volt. :)

A 9. szám, a ’Megtört álom’ egy szimfónikus szösszenet, ez az első igazán lassú darab a lemezen, nem túl emlékezetes.

Ezután viszont a ’Farkaskönny’ az egyik személyes kedvencem, nagyszerű refrénnel, és fülbemászó dallammal. (az elején engem személy szerint nagyon zavar az a mű-farkasüvöltés, de ez már csak szőrszálhasogatás)

A ’Búcsúszó’ is egy kellemes nóta, nagyon jó levezetése az albumnak, és remekül előkészíti a befejező számot, a 10 perces ’Misanthropiát’. Kicsit hosszúra sikeredett ez a szám, de mivel nagyon változatosak az énekdallamok, nem fogunk unatkozni ez alatt sem, talán néha a szimfónikus-zúzásoknál érezzük azt hogy ’szép és jó, de most már éneket!!”.

A lemezen bónuszként még helyet kap a ’Jégvirág’ orchestral változata is. Úgy is megvan a varázsa, érdekességnek nem rossz.

 

Összegezve:

Engem nagyon meggyőzött a zenekar. Aki szereti ezt a stílust, bizonyára könnyes szemmel gondol vissza a nemrég feloszlott Alhanára, akik ugyan egyetlen lemezt adtak ki, de az annál sikeresebb lett. Úgy gondolom az Obsidian Shell jó eséllyel töltheti be a magyar „tündérmetálban” keletkezett űrt.

Sok negatívumot ha akarnék, se tudnék írni mivel:

-          Magyarul énekelnek, és ez nálam kapásból egy nagyon jó pont.

-          Első lemez, és ahhoz képest igen jól sikerült.

-          A zenekar ingyen közzétette a neten az albumot, és akinek ezek után van pofája belekötni apróságokba, az dögö ne hallgassa.

 

De igazából kár túlragozni, aki szereti a stílust annak jó eséllyel be fog jönni az együttes, aki meg nem, az így járt.

 A zenekar honlapjáról ingyenesen letölthető az album.

 

01 Ezer Év

02 Jégvirág

03 Álomcsapda

 04 Vadon Rejteke

 05 Csendes Káosz

06 Elveszett Lelkek

07 Vérmocsár

08 Emlékmás

09 Megtört Álom

10 Farkaskönny

11 Búcsúszó

12 Misanthropia

13 Jégvirág (orchestral)

http://www.obsidianshell.com

~Forrest67~

A bejegyzés trackback címe:

https://lemezfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr852561094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AeriS 2012.01.20. 00:12:10

Az Elysia után további két album (Angelic Asylum [2010] és Evershade [2011]) jelent meg, melyek egyre távolodtak az első nagylemez világától, hangulatától. A harmadik album megjelenése után néhány nappal azonban Gergő és Alexandra külön utakra indultak.
Henriket sokként érte a hír, de kitartott. Nem sokkal később Sophie, egy nagyon tehetséges és kreatív hölgy jelentkezett a megüresedett énekesi posztra. A munka megindult, melynek hamarosan gyümölcse is lett: 2012. január első napján megjelent az új bemutatkozó EP, a Renaissance.
Az új album meghallgatható és ingyenesen letölthető a Jamendon! (www.jamendo.com/en/album/104433)
További információkat, érdekességeket az OS honlapján olvashattok! ^_^ (www.obsidianshell.com/)

Üdvözlettel
- Klaudia -
süti beállítások módosítása